Oldalak

2013. december 31.

2013

Boldogsággal tölt el, hogy az idei évben is megannyi gyermeket és felnőttet megismertettem és megörvendeztettem a nemezeléssel. Nagyon sok új ismeretséget, kedves emlékeket, csodás pillanatokat hozott ez az esztendő, melyekkel sikerült továbblendülni a nehéz pillanatokon is. 
Legyen így a 2014-es évben is!
Egészségben, örömökben teli, boldog békés Új Esztendőt kívánok minden kedves olvasómnak!


2013. szeptember 30.

Mihály-napi vásár

Ismét eltelt egy év a tavalyi vásár óta, s mi idén már úgy mentünk vissza régi kedves ovinkba egy hangulatos délutánra, hogy szívünkben egyszerre volt öröm és némi szomorúság. Öröm és várakozás, izgalommal vegyesen, vajon találkozunk-e a barátnőkkel, akik az idei szeptembert már különböző iskolában kezdték. Jönnek-e a szülők, akikkel nemrég könnyek közt búcsúztattuk az óvónőket, dadusokat, a drága óvodánkat. Szomorúság, de talán csak egy picit, hisz már nem biztos, hogy leszünk mindennapos látogatók. De mit tegyünk, ha egyszer oly hamar cseperednek a gyerkőcök, hát átadjuk a helyet a többi csöppségnek. Ide kukkants be mindenképpen, ha szeretnéd megtudni hol is van ez a csoda hely. Ide pedig azért, hogy megtudd, miért vagyunk rá ismét olyan büszkék! Kíváncsiság fokozónak pedig pár kép :)







2013. szeptember 25.

Nemezelős nap könyves pénteken

Ti is fontosnak tartjátok az olvasást? Hogy gyermekeinkből olvasó és olvasást szerető felnőttek legyenek? Bizony én igen! A gyermekeim is olvasott mesén nőttek fel és mindkettő imádja a könyveket! Olyannyira, hogy a tízévesem saját könyvet kezdett írni néhány hete a család nem kis meglepetésére. Tegnap bele is olvashattunk! :)

2013-ban október 7-13. között kerül sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire az Informatikai és Könyvtári Szövetség szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával. Idén az emberi kapcsolatok kerülnek a könyvtári napok középpontjába, határon innen és azon túl. A könyvtári hét eseményeiről ITT olvashattok bővebben! A mosonmagyaróvári Huszár Gál Városi Könyvtár október 11-i Könyves péntek napján találkozhattok velem is. Szeretettel várom a gyermekeket, szülőket, s minden nemezelés iránt érdeklődő kedves látogatót!


2013. szeptember 20.

Borongós nap - színes jókedv

Úgy érzem csalhatatlanul itt az ősz, bár a nap épp előbb bújt ki egy pillanatra a felhők mögül nincs semmi kedvem kidugni az orrom a házból. Fázós vagyok, és nekem ez a 15 fok sajnos édeskevés (a dupláját viszont nagyon szeretem) Szóval "hideg" van. De nem ám idebenn, mert a festős fazekak mellett egészen kibírható a klíma. Ahogy készülnek a gyapjú gombolyagok, a színek is felvidítanak és egyre jobb kedvem lesz. Szebbnél szebb gyapjúfonat készült, ha kíváncsi vagy milyenek  KATTINTS IDE !

Egy kis ízelítő

2013. szeptember 3.

Újra

Kedvencem ez a báránykás ceruzatartó és ennek mintájára készült tarisznya, ami több kiállításon is szerepelt már. Ezért is szívesen vállaltam el egy kedves óvónéni kérését, a tarisznya elkészítését újra, kis óvodás méretben. A bárányka bundája most pongé selyemből készült, szépen kiemelkedik a síkból. Szeme, orra, füle, farkincája, lábacskái gyapjúfonal és cérna hímzés. Természetesen ő is kapott egy szép réz csengőt a nyakába meg színes virágokat a napsütötte fűbe. Szeretem, ahogy barika életre kel a kezeim között és bár ugyanolyannak tűnhet, mint a többiek mégis van  benne valami, amitől különleges lesz. Ez most egészen elégedettnek és boldognak tűnik és nagyon fiúsan magabiztos. Ti hogy gondoljátok?


  Marci már "nagy" iskolás fiú, azért szívesen elvállalta a fotózkodást :) 

2013. augusztus 14.

Egy hét

a nyugalom szigetén



ahol:

a természet egy karnyújtásnyira van


színesek (és finomak) az ételek


meg a textilek







és a festőlevek



Barátságok kötődnek


de nem ám így :)


Ahol a kicsi ujjak ügyesednek



 és a  régen várt találkozások megvalósulnak.


Jövőre te se hagyd ki!




2013. július 12.

2013. június 22.

Tündérke

Ez a kis tündérlány rég elköltözött egy csöppnyi lánykához . 


Mielőtt útra kelt egy kora téli napon a vásárba, sok kedves élményünk volt. Lakását, ezt a helyes kis manólakot Major Laura-nál alkottam. Szívesen töltötte napjait álmodozással, kényelmes kuckójában. Egy szikrázó szeptemberi napon készítettem róla sok-sok képet. Ahogy a kertben sétálgattunk megfelelő helyet keresve a fotózáshoz, Filemon a minden lében két kanál macskánk azonnal a nyomunkba szegődött. Összehúzott szemöldökkel gyanúsan leste minden lépésünket, s ahogy a fűbe tettem a lakot, majd hátráltam a géppel azonnal ott termett és végigszimatolta a gyanús holmit. 



A mérges SICC-eimre csak egy megvető tekintetet produkált, majd kényelmesen odébbállt.


Miután biztonságos helyre vittem a lakot,  kis tündér óvatosan előbújt a vackából és élvezte az őszi nap melengető szépségét.



2013. május 15.

Nemezelj velem!

A sok színes, tartalmas program között én is helyet kaptam :)
Így szeretettel várok a nemezelés iránt érdeklődő minden kedves apó-cseprő, nagyobbacska, vagy részben, de akár teljes egészében felnőtt, ámde mindenképpen játékos kedvű társaságot május 18-án délután 13.00 órától!
Készíthetsz apró csörgő labdát, ha nagyon türelmes vagy pattogósat is , nyakláncot, gyűrűt, karkötőt, kulcstartót, tarsolyt színes finom gyapjúból!


2013. április 22.

Nemezkiállítás

Csonkáné Sörös Kati kedves meghívásának köszönhetően találkozhatott a közeltmúltban az érdeklődő közönség nemcsak néhány régi kedvenc nemez alkotásommal, hanem újabb darabokkal is, melyekkel gazdagodott a leltáram és természetesen a tudásom is. A kiállításnak a Fehér Ló közösségi ház adott otthont Mosonmagyaróváron, ahol Bangháné Hartai Ildikó papírból aprólékosan kivágott és hihetetlenül dekoratív papírcsipkéi társágában nemezeim egy hónapon keresztül várakoztak a kíváncsi nézelődőkre.  A megnyitó napján köszöntő beszédet mondtak Vecsei László Ezékiel festőművész és Bertnáth Judit textilművész, kedves szavaik és beszélgetéseink bizonyosságot adtak arról, hogy mennyire "egy húron pendülünk". Izgatottságomat fokozta, hogy életemben először TV interjú is készült velem :) Hihetetlenül kedves volt a fogadtatás és kitűnően éreztem magam. Az este folyamán lelkes kis gyerekcsapat várta, hogy nemezeljünk. Nem győztek turkálni a sok színes gyapjúcsomó közt és roppantul élvezték a "munkát". Fantasztikus érzés volt, hogy alig akartak hazaengedni! Megígértették, hogy fogok még jönni :) Ezúton is hálámat szeretném kifejezni  Katinak, Keresztény Gyulának, kedves barátnőmnek Kajdi Zsuzsának, férjemnek, gyermekeimnek, s mindenkinek aki segített, hogy e kiállítás megvalósuljon.

 Íme néhány kép szeretettel azoknak akik nem tudtak eljönni! :)



 


2013. február 1.

Ha valami igazán

tökéleteset szeretnék készíteni, akkor bizony a legnagyszerűbb alapanyagokhoz nyúlok. S hogy sok-sok szépséges nemez holmit tudjak kreálni mást sem kellett tennem, mint Katbo bámulatosan szép, pihe-puha fonalaiból rendelnem. Bevallom a bőség zavarával küzdöttem, míg végre sikerült választanom. Alig várom, hogy megérkezzen a posta :)

cobweb felt scarves: made with ultrafine hand dyed wool yarn

2013. január 5.

Mi ez?


Az érkezett variációk:

Kakaóba hempergetett marcipán golyócskákkal megdobált pulcsi. 

Mohair maci szeme.

 Muff.

Főnökasszony lehetséges csizmája.

Nem tudom anya, de ugye az enyém lesz?

De egyik sem.

Még csak nem is szobafestőpemzli, vagy egyujjas kifordított bundakesztyű.

Sál végére nemezgombóc Marcsi örömére.

A fényviszonyok csaltak. Nem kakaóbarna, hanem sötétkék.

Íme:



Egy vidám sapi is készült hozzá, bogyók helyett hosszú nemezfürtökkel.